Western Digital – Caviar 2850
Valamikor február elején már egyszer hozzáfogtam fotodokumentálni egy merevlemez élveboncolását. Készítettem akkor néhány képet, de időhiány miatt mind csak halasztódott a hozzávaló szöveg megírása. Ám a tegnap egy apropó okán mégis újra elővettem ezt a tervem és nem csak újabb képek készültek, hanem egy kis film is. Az apropó nem volt más, mint a Sony Vegas, amit most vettem elő, hogy egy kis video-szerkesztést tanuljak. Hogy miért fog hozzá az ember a Sony Vegas-t tanulni? Talán van aki unalmában teszi, vagy kíváncsi rá. Nekem azonban operatőrködnöm kell egy hónap múlva és utána video-szerkesztést is kell csinálnom. Ámbár az nem baj, ha az ember új dolgokat tanul, de azért kényelmesebb lett volna csupán a végeredményt, a kész filmet megnézni, mintsem a snittekkel bajlódni.
No de térjünk vissza a winchesterünkhöz!
Adva van egy kishalom régi, leharcolt vinyó, amelyek egykoron szépen kiszolgálták a DOS 6.22-es és Windows95-os rendszereket, de ma már inkább anakronizmusnak számítanak a maguk néhányszáz megás kapacitásukkal.
Egy ilyen 850MB-os Western Digital vinyót szedtem szét pusztán didaktikai célokkal a fiam számára, hogy lássa is és ne csal hallja, hogy mi kattog néha a fényes borítólemez alatt.
Merevlemezünket egy szimpla szigetelőszalag szerű csík zárja el a külvilágtól, ami megfelelő lehet, ha valaki nem piszkálja azt szándékosan, ahogy ezt tettem ez alkalommal én.
De ezzel még nem jutunk a kaviárhoz, még utunkat állja néhány fura csavar.
Fura, mert olyan mintha imbusz lenne, de a profilja mégis kicsit más.
Ám ez sem jelent legyőzhetetlen akadályt.
Persze, hogy a hat csavar eltávolítása után mégsem sikerül leszedni a fedelet, azt a lopakodó harcos, hetedik csavarnak tudható be.
De mihelyt előtúrtam a rejtekéből már nem volt visszaút.
És feltárult a vinyó belseje.
Engem még mindig lenyűgöz az ilyen kifinomult letisztult technikai alkotás.
Nem azt nézem, hogy milyen műszaki paraméterek jellemzik az adott eszközt, hanem az az érdekes, hogy milyen mérnöki szempontok és tervezői elgondolás alapján lett megszerkesztve az adott eszköz.
Két tányér, négy fej. Átlagos megoldás, és 850MB. Volt idő, mikor ez volt a csúcs.
Ám azóta eltelt másfél évtized és a terrabájtok idejében ez már muzeális érték.
De, mint írtam az elején, ezt a vinyót még februárban bontottam ki és most jobbára a filmezést kedvéért vettem újra elő. Ám egy-két képet azért most is készítettem.
Ugye szép?
____________________________
De lássuk a filmet. Mivel utószinkronhoz se kedvem, se lehetőségem nincs, – jobb, ha nem szólalok meg -, ezért a filmen végig az eredeti hang hallható. Kezdve a fedél lebontásától, majd a számítógép elindulásán és a DOS betöltésén a floppyról, majd pedig a SpeedStor nevezetű programmal végzett néhány teszten át. A film végén látható, hallható az a tipikus kvattyogás, ami a beteg winchesterekre oly jellemző. Nos, lássuk.
Azt még hozzáfűzném, hogy ez életem legelső video-szerkesztése, még csak elemi szinten, autodidakta módon ismerkedem a vágás rejtelmeivel.
És végezetül néhány kép a „boncasztalról”.
Az igazán közeli felvételek így készültek. Egyik kezemmel fognom kellett az állványt, mert a kamera súlya orrabuktatta volna.
A távolabbi felvételnél már megállt az állvány a maga lábán.
