Ilesa 15W 2700K – kompakt fénycső
Talán 7-8 évvel ezelőtt, mikor még aranyárban mérték a kompakt fénycsöveket, az utcán egy kuka mellett találtam a képen látható példányt. Már akkor láthatóan kemény használaton volt túl, talán évek szolgálata után. Miután lemostam róla a háztartási hulladék nyomait, gondoltam, hogy érdekes lenne szétszedni és kicsit elmélyülni a működésének módjában. A száradás után aztán próba-szerencse képen becsavartam egy foglalatba és lám, világított. Ezután beraktam egy csillárba, ahol aztán az idén tavaszig hibamentesen üzemelt. Közben lett néhány fiatalabb társa is. Aztán eljött a vég és a boncasztalra került.
Az elektródák láthatóan erősen elhasználódtak.
És az üvegcső sem ragyog a makulátlan fehérségtől.
No, de lássuk mit is rejt a lámpa belseje. A foglalatnál kezdjük a bontást.
Két varnis-csőbe rejtett vezeték van a foglalathoz forrasztva.
Bentről egy kondi kandikál elő. Nem csak a helyszűke miatt van itt jó helye, de vélhetően ez a leghűvösebb része is az egész lámpatestnek.
Kiforrasztás után bontható a műanyagtest.
Ami egyszerűen szétpattintható.
Nevéhez méltóan a kompakt fénycső valóban kompakt felépítésű.
Szépen, ésszel megtervezett elektronika.
Egyszerű és célszerű driver-trafó, ami három tekercselést foglal magában. A primer a cső áramát figyeli és a két szekundere pedig a két bipolár tranzisztor bázisát nyitja meg.
Két darab ST 13003-as tranzisztor kapcsolgatja a töltéseket.
Egy Diac indítja bekapcsoláskor az önfenntartó rezgést.
De inkább hadd szóljon helyettem a kapcsolási rajz.
























