Monty Python – Brian élete (6. rész)

Újfent éjszaka volt. Immár másodszor ebben a könyvben. Brájen kebelét igencsak dagasztotta a jogos büszkeség, miközben fegyvereit jól magához szorítva átvágott a városon célja felé. Most megmutatja. Igenis véghez fogja vinni, amivel Redzs, a NAGY REDZS megbízta. Most már bizonyos, hogy bíznak benne. Még az a Szten vagy Loretta, vagy mi a neve is mondta, hogy elsőre senkire nem bíznak ilyen veszélyes és fontos feladatot, de vele megteszik. Hát igen. ő azonnal érezte, amikor meglátta őket a heringesnél ott a hegyen, hogy közöttük a helye, és lám, ők is észrevették ezt. És véghez is fogja vinni! Gyorsan, de óvatosan haladt. Kihasznált minden lehetséges fedezéket. Ha elfognák a rómaiak! Ha ha! Azonnal rájönnének, milyen félelmetes és veszélyes ellenfelet csíptek meg. Micsoda örömünnep lenne nekik! De vigyázni fog. Őt nem fogják elkapni. Harc nélkül biztosan nem.

Mielőtt kilépett volna a főtérre, egy pillanatra meglapult. Eddig sikerült! – gondolta, és a zsákmányra éhes fenevad tekintetével meredt a tér túloldalán magasodó hatalmas és díszes épületre. Ez volt a Helytartói Palota, a gyűlölt Róma szimbóluma, és ez volt az ő célja is ma éjszaka.

Még szorosabban fogta fegyvereit, egy kis festékes vödröt meg ecsetet, és elindult a palota fala felé.

A centurió a Helytartói Palota felé vezette az őrjáratot. Az éjszakának mindig ebben a szakában ért ide a csapattal. Nagyon körültekintő volt, nagyon éber, és nagyon római. A sötétben a fal mellett világos folt mozgott. Csendben közelítették meg. Hamarosan azonosítani is tudták: egy vézna férfi, egy meghódított alattvaló pingált valamit a palota fenséges falára. Amikor a centurió hátulról a vállára csapott, a vézna alakot majd kitörte a frász.

– Mit írsz te ide? – kérdezte hivatalos szigorral a centurió. – ROMANES EUNT DOMUS – betűzte. Majd félig-meddig csodálkozva lefordította. – A Romanes nevűek a házba mennek?

– Azt jelenti: Menjetek haza rómaiak! – magyarázta a vézna zsidó.

– Nem! Nem azt – mondta egy iskolamester hangján a centurió, és nem engedte el a hódoltatott grabancát. – Hogy van latinul a római? – kérdezte.

– Romanes – felelte készségesen a tetten ért, és átkozni kezdte magában a korabeli férfi-frizura divatot, mert a szigorú katona, már a pajeszát fogta.

– Tehát? – vizsgáztatta tovább a tiszt.

– Anus.

– Többes szám megszólító esetén?

– Ani?

– RO-MA-NI – szótagolta a centurió, elvette foglyától az ecsetet, és kijavította a feliratot. Aztán folyt tovább a vizsga.

– Mi ez az eunt?

– Megy.

– Ragozd csak a menni igét!

– Ire… az… eo… nem… imus… az meg eunt.

– Tehát az eunt?

– Többes szám, harmadik személy, jelen idő, kijelentő mód.

A tiszt újra megragadta a pajeszt, amit az előbb az ecset kedvéért elengedett.

– A “menjetek haza rómaiak” utasítás, tehát mit kell használni?

– Felszólító mód!

– Miszerint? – de még a válasz előtt rántott egyet a pajeszon. – Mennyi római?

– Többes… jaj… többes: i t e!

– I T E – írta le helyesen a tudós katona. – Domus, alany eset? Menjetek haza. Ez előre mutató ugyebár?

– Iigen. Részes eset. Jaj nem, nem részes eset. Tárgy eset, iszonyúan tárgy eset. D O M U M, uram, ááá, domum!

– Igen. Vagyis? – A tiszt kardot rántott nyomatékul. – DOMUM! Világos?

– Igen uram.

A tiszt elengedte. Elégedetten dugta vissza hüvelyébe a kardot.

– Most pedig írd le százszor! – parancsolta.

– Igen uram, köszönöm uram – hajlongott a zsidó -, heil Cézár!

– Heil Cézár! Ha nem végzel napkeltéig, levágom a töködet.

– Köszönöm, heil Cézár, meg minden uram, köszönöm.
Brájen már majdnem leesett a létráról, olyan fáradt volt. Éppen felkelt a nap, mikor utoljára – immár századszor – leírta, hogy DOMUM.

– Kész van – szólt le a munkát ellenőrző két légionáriusnak, akik tüstént szedegetni kezdték fegyvereiket, és indulni készültek.

– Jó – mondta az egyik búcsúzóul. – Ne merd leírni még egyszer!

Az alkotó lekászálódott a létráról, hátrébb lépett, és fájó derekát tapogatva szemlélte művét. A helytartói palota falát szinte ellepte a százszoros felszólítás: Menjetek haza, rómaiak! (helyesen: Romani ite domum!). Ekkor ért oda egy másik őrjárat, és a parancsnokának nem a nyelv-, hanem a politikai érzéke volt fejlettebb.

Brájen futott, az őrjárat loholt utána. Az üldözött befordult egy sikátorba, és a pakolászó árusok között próbált egérutat nyerni. Megállt egy pillanatra, és tanácstalanul körülnézett. Ekkor egy kéz tapadt a szájára, és berántotta egy falmélyedésbe. Brájen látta, ahogy a katonák elviharzanak mellette, aztán tétován megfordult, hogy megnézze, hátha tartozik egy ember is a kézhez. A homályból a Júdea Népe Front legbájosabb harcosának, Juditnak az arca bontakozott ki.
A lyukas fakanál a falra akasztott lepedőre rajzolt térkép vonalait követte, és mivel a vége Frenszisz kezében volt, elég pontosan.

– Itt jutunk le a földalatti fűtőrendszeren keresztül – magyarázta Frenszisz. – Itt következik egy másik ülésterem. És Pilátus feleségének a hálószobája itt van. Ha elkaptuk a feleségét, tudatjuk Pilátussal, hogy a neje a kezünkben van, és átadjuk neki a követeléseinket. Kérdés? – fordult a hallgatóság felé, és visszatelepedett az elnökségi asztalhoz Redzs és Szten mellé.

Az elnökségi asztal a sötét, mocskos kis helyiségnek több mint a felét elfoglalta, tehát ne gondoljunk tömeges hallgatóságra. Kérdésük azért volt.

– Pontosan mik a követeléseink?

Redzs határozottan válaszolt.

– Pilátusnak két napot adunk, hogy lerombolja a római imperialista állam egész apparátusát, és ha nem teljesíti követelésünket, azonnal kivégezzük a nőt.

– Levágjuk a fejét? – kérdezte vidoran Metiesz, akit utoljára a kövezésnél láttunk, amelyen mint elítélt vett részt, s most otthonában látta vendégül az illegálisokat.

– Feldaraboljuk – felelte Frenszisz -, és óránként elküldünk egy darabot. Velünk nem packázhat!

– És persze rámutatunk – tódította Redzs valóban az ujjával mutogatva -, hogy őket terheli minden felelősség, ha fölaprítjuk. És azt, hogy nem fogunk engedni a huszonegyből.

Erre mindenki lelkes lett.

– Abból semmiképp! – kiáltották egyszerre, és tisztelgésképpen halántékukhoz emelték jobb öklüket.

Redzs folytatta.

– Elvették mindenünket a nyomorultak! Kiszipolyoztak minket, és nemcsak minket. Apáinkat és apáink apáit is.

– És apáink apáinak apáit is – vette át a szót Szten. – És apáink apái apáinak apáit is!

– Jól van, Szten, ne lovald bele magad – intette Redzs. – És mit adtak nekünk mindezért cserébe? – kérdezte, majd karját keresztbe fonva mellén, ajkán gúnyos mosollyal hátradőlt, mint aki nem vár választ.

Azonban valaki jelentkezett a hallgatóság első sorából.

– Vízvezetéket.

– Mit? – kérdezte döbbenten Redzs.

– Vízvezetéket.

– Ó igen. Igen. Azt ők adták. Igen, ez igaz.

– És a csatornázást – hallatszott hátrábbról.

– Ó, igen, a csatornázást – helyeselt most Szten, és Redzshez fordult. – Ne feledd, milyen volt a város előtte!

– Jól van – hagyta helyben Redzs -, elfogadom. A vízvezetéket meg a csatornázást. Ezt a két dolgot ők csinálták.

– És az utakat.

– Persze, nyilvánvaló, az utakat. Ez nem is vita tárgya, ugyebár. De eltekintve az utaktól, a vízvezetéktől, a csatornáktól…

– Öntözés!

– Gyógyászat!

– Oktatás!

– Jó, jó, elég volt – próbált rendet teremteni Redzs.

– És a bor!

– Igen! – emelte föl a lyukas kanalat Frenszisz. – Az tényleg nagyon hiányozna, Redzs, ha elmennének a rómaiak, a bor.

– Népfürdők – tódította valaki.

– És, hogy jó a közbiztonság az utcákon este is, Redzs – mondta Szten.

Frenszisz helyeslően bólogatott.

– Nagyon jól tudják – mondta a hallgatóság felé kacsintva -, hogy kell rendet tartani. Lássuk be, csak ők képesek rá egy ilyen helyen, mint ez. Hö-hö.

– Jól van! – Redzs már nagyon ideges volt – De eltekintve a csatornától, gyógyászattól, oktatástól, bortól, közrendtől, öntözéstől, utaktól, vízvezetékhálózattól, MIT TETTEK A RÓMAIAK ÉRTÜNK?!?

– Békét hoztak – mondta valaki.

– Ó – legyintett Redzs – békét… DEMAGÓG!

Abban a pillanatban dörömböltek az ajtón. Az illegálisok gyakorlott mozdulatokkal rejtőztek el egyetlen pillanat alatt. Mivel azonban sehová nem lehetett elrejtőzni, ki-ki úgy oldotta meg a feladatot, ahogy jónak gondolta. Egyikük beállt egy keskeny deszka mögé, ami legalább a teste hosszanti közepét eltakarta, egy másik fejjel előre belebújt egy gyékénykosárba, hogy csak deréktól lefelé látsszon ki, Szten, példának okáért, egy fehér leplet terített a fejére, így legalább ő nem látott semmit. Metiesz megvárta, amíg elkészülnek, majd unott sóhajjal az ajtó felé indult, és kántálni kezdte ilyen esetekre tartogatott szövegét.

– Szegény öregember vagyok. alig látok. Fél fülem, a sírban…

Kinyitotta az ajtót.

– Ne strapáld magad, Metiesz! – Judit lépett be, mögötte Brájen.

– Tiszta a levegő! – kiáltott be a szobába Metiesz.

– Hol van Redzs? – kérdezte Judit az előbújó Sztentől.

Redzsnek, mint főtitkárnak olyan helye volt, ahol valóban nem látszott. Az asztal alól nógatta elő Szten.

– Redzs! Redzs! Judit keres!

– Rájuk mértük az első csapást – magyarázta Judit lelkesen az előkászálódó Redzsnek.

– Felírta a szlogent? – kérdezte amaz.

– Mégpedig százszorosan – dicsekedett Judit. – Háromméteres betűkkel körben a palota falára.

– Jól van! Remek! Remek! Szükségünk van ilyen aktivistákra, Brájen – Redzs főtitkári gesztussal nyújtott kezet Brájennek, majd fojtott hangon hozzátette -, de mielőtt belépsz, tudnod kell: nincs köztünk egy sem, aki ne adná életét boldogan, hogy a rómaiak kitakarodjanak az országból örökre.

– Hát… egy van… – hallatszott hátulról. Redzs odanézett. – Igen. Igen, egy van – mondta. – De egyébként szilárdak vagyunk. Velünk tartasz?

– Igen.

Abban a pillanatban, hogy Brájen oly szilárdan kimondta az igent, a fokhagymaszag, a macskahúgy csípos aromája, és a mosdatlan testek kipárolgása mellé az ünnepélyesség légköre vegyült. A férfiak és az egyetlen nő, Judit (illetve a Szten hovatartozása feletti vitát még nem zárták le) keze lassú, teátrális mozdulattal emelkedett tisztelgésre, és Redzs meghatottan mondta el a befogadó szavakat.

– Mostantól úgy fogunk hívni: Brájen, ami azt jelenti: Brájen.

Majd odafordult a tisztelgő Sztenhez.

– Mondd el neki a Pilátus Palota megtámadási tervét!

~ Szerző: helikon7 - 2009 december 11.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

 
%d blogger ezt kedveli: