Monty Python – Brian élete (8. rész)

Brájen újra menekült. Már egész jól ment neki. Felrohant egy szűk csigalépcsőn, mögötte a katonák. Ahogy felért, ugyanazzal a lendülettel lépett tovább, bele a semmibe. Ugyanis a tető úgy másfél négyzetméteres volt mindössze, és ekkora területet hamar bejár az ember, ha siet. Brájen zuhant. Kiáltása odavonzotta az egyetlen arra sétáló járókelő tekintetét.

A jólöltözött férfi elszörnyedve várta a becsapódást, de Brájen nem csapódott be, tudniillik épp arra száguldott egy űrhajó (Úgy éljek! Egy ŰRHAJÓ!), és hősünk abba zuhant bele. A következő pillanatban a hajó kilépett a légtérből, bele a nagy büdös semmibe. A történet itt véget is érhetne, de nem ér véget (itt), mert az űrhajót üldözte egy másik űrhajó, és most mind kíváncsiak vagyunk, hogy mi lesz. Én is, mert én sem értem az egészet. Mindenesetre Brájen űrhajójának két fős legénysége igen ideges volt. Ezt onnan tudom, hogy bár csak egyetlen szemük volt, és azt is egy kéz tartotta, ami békaszerű fejük tetejéből nőtt ki, mégis jól láthatóan idegesen tekintgettek vele ide-oda.

Pechjükre, miközben az üldözők folyamatosan lőtték őket, belekerültek egy meteor-mezőbe, és indult a rally. Az egyik kanyarban a sofőr túl erősen fékezhetett, mert az űrhajó kipördült, és oldalával telibe kapott egy meteort. Aztán újra a légkör. Zuhanás.

A becsapódás helye Júdea, Jeruzsálem, Cézár tér 1., a Helytartói Palota baloldali tornya mellett, ahová Brájen amúgy is leesett volna. Az előző járókelő még ott áll és nézi, ahogy az ismeretlen izé romjai közül kikászálódik sértetlenül az az ember, aki az előbb még repülni tanult.

– A szemét mázlista… – mondja a férfi Brájennek, aki vállát felemelve jelzi, ez van, és fut tovább, mert jönnek az őrök. Mi pedig fújjuk ki magunkat, mert ez nem volt semmi.
Néhány próféta-palánta gyakorolt éppen a palotához közeli vásártér emelvényein. Egy helybéli munkaközösség képviselői voltak, akik azt tervezték, hogy az általuk összegyűjtött történeteket és jövendöléseket népszerű-tudományos formában egy kötetben jelentetik majd meg. A projekt a “Könyvek” munkacímet viselte. Gondolták, később csak eszükbe jut valami jobb. A dolog lényege az volt, hogy a sztorikat valódi hallgatóság előtt próbálták ki, a marketingesek szerint így jobban lehetett érvényesíteni a piac törvényeit már az alkotás fázisában.

– És a vadállat feje nagy lesz! – hörögte az egyik munkatárs hallgatóinak. Testét jobbára csak a rászáradt sár takarta, haja csimbókokban lógott. – És fekete – folytatta -, és minden egyes szeméből élő teremtmények vére fröcsög szerteszét. Aztán újra felülemelkedik majd! Jön egy háromfejű kígyó, és az egész földkerekség vakítóan kifényesedik, mint egy lakkcipő, vagy ilyesmi…

– És a démonnál leend egy kilencélű kard – mondta éppen dörgő hangon a szomszéd prófétajelölt, aki tetőtől talpig vörösbe öltözött. – Kilenc éle lesz, nem kettő, nem öt, nem hét, hanem kilenc. Azt lóbálja majd minden nyamvadék bűnös feje fölött. Akárcsak te ott, uram. A vadállat, amelyet vártál volt…

A harmadik elég tétován beszélt. Nem is volt nagyobb közönsége, mint egyetlen ember. De az ugyanolyan komoly áhítattal hallgatta, mint a másik kettőt a maguk két-három fős publikuma.

– Zebedeus jön majd a szolgájával, és azt fogják majd rebesgetni, hogy eltűntek a dolgok. És hatalmas zűrzavar lesz, hogy hol vannak valójában a dolgok. És senki nem fogja tudni, hová lettek azok a kis bigyók, meg az a furcsa kis izé raf-raffiakötőállvány, amihez hozzá voltak erősítve. És akkor majd a Barát elveszíti a barátja kalapácsát, és a Fiatal nem fogja tudni, hogy hol vannak… már azok a dolgok, amiket apáik birtokoltak, mert apáik csak este rakták oda, este nyolc körül…

Ezekben a pillanatokban Brájen kezdett éppen fellélegezni. Egy sikátorban próbált átvergődni a tömegen a vásártérről kiszorult árusok sorfala között. Jó nagy kőr megtételére késztette a katonákat, akik meglehetősen leszakadtak. Már majdnem biztonságban érezte magát, amikor váratlanul megpillantott néhány római katonát, akik szemben vele békésen beszélgettek. Azonnal oldalra ugrott, pontosan egy kövezéshez használatos álszakállt árusító standja elé. “Épp jókor” – gondolta, és felkapta az első álszakállt, ami a keze ügyébe került.

– Gyorsan! – lihegte az árusnak. – Mennyi?

– Mi? – kérdezte amaz.

– A nejemnek lesz – magyarázta a J.N.F. erős embere.

– Á, ó… mondjuk húsz sékel.

– Tessék – Brájen már szedte is elő a pénzt.

– Várjunk csak! – állította meg az elképedt boltos. – És az alkudozás?

– Nem, nem, nem, sietek!

Brájen megpróbálta magához húzni az árucikket, de a tulaj tartotta erősen.

– Mi az, hogy nemnemnemnemnem!?

– Nincs időm!

– Akkor add vissza! – döntött az árus, és kirántotta az álszakállt hősünk kezéből.

– Ne! Hát kifizettem! – méltatlankodott Brájen.

Erre már felfigyelt a boltos óriás termetű társa is, és segítőkészen föléjük magasodott.

– Nem akar alkudozni – tájékoztatta a megsértett üzletember.

– Nem akar? – kérdezte sokat sejtetően az óriás, és Brájen úgy érezte, hogy most már akar.

– Jól van. Hát, ha muszáj – egyezett bele.

– Én húszra tartom – emelte magasra az árut a boltos.

– Én annyit adtam – mondta Brájen, és vette volna el, de az árus nem hagyta.

– Azt akarod mondani, hogy ez nem ér meg húsz sékelt! Nem érzed a minőséget? A kecskédnek sincs ilyen!

– Akkor adok érte tizenkilencet.

– Nem, nem! – tiltakozott az ellenfél. – Csináld normálisan!

– Mi?

– Alkudozz rendesen! Ez nem ér tizenkilencet!

– Az előbb azt mondtad, hogy húszat ér!

– Jaj, ugyan, barátom! – emelte szemeit az ég felé az árus. – Gyerünk, alkudj!

Brájen elhatározta, hogy a kedvére tesz, belátta, hogy enélkül úgysem szabadul.

– Jó, jó – mondta – akkor tízet.

A kalmár képe azonnal felderült. Helyeslően bólogatott Brájen felé.

– Ezt már szeretem. – Aztán felüvöltött. – TÍÍÍZ!!! Meg akarsz engem sérteni? Engem, akinek haldoklik a nagyanyja? Tíz!?!

– Jól van – próbálta csitítani a vevő -, adok tizenegyet.

– Kezdesz belejönni – kacsintott a boltos, majd mint akinek az anyját szidják -, tizenegyet!? Jól hallottam? Tizenegy!?! Hát nekem húszban van! Tönkre akarsz tenni?

– Tizenhét!

– Nem-nem-nem-nem-nem tizenhét!

– Tizennyolc!

– Nem-nem. Most a tizennégy jön.

Ekkor Brájen meglátta a katonákat. Hát nem rázta le őket! Gondosan kutattak a tömegben, még a pultok alá is benéztek, még a kosarakat is felforgatták. Gyorsan kell végeznie.

– Tizennégy – egyezett bele, hátha ezzel vége.

– TIZENNÉGY!- kiabált a boltos. – Te hülyéskedsz?

– Azt mondtad, ennyit mondjak! – Brájen szinte sírt.

– Jaj Istenem! – elégedetlenkedett az árus.

– Mondd meg, hogy mennyit mondjak, kérlek!

– Kínálj tizennégyet.

– Adok tizennégyet.

Az árus teátrálisan körbemutatta az álszakállt.

– Tizennégy sékelt ajánlott EZÉRT!!!

– Tizenöt!

– Tizennégy – csapott le a boltos. – Ez az utolsó szavam. Ha agyonütnek sem engedek többet!

– Tizenhat – sírta hősünk.

– Rendben. Jó veled üzletelni – mondta a másik normális társalgási tónusban.

– Tudod mit? Ezen is szívesen túladnék – mutatott fel egy igazán formás lopótököt.

– Ugyan, nem kell – mondta Brájen immár megnyugodva, hogy még egérutat nyerhet -, de azért kösz.

– Mi lesz a tizenhat sékelemmel? – állította meg a boltos.

– Én húszat adtam.

– Igen valóban. Akkor én tartozom néggyel.

– Nem-nem, nem kell, rendben van, rendben van.

– Várj csak! Itt van valahol.

– Jól van így. Négy sékel a lopótökért.

Ezt nem kellett volna. A kereskedő újra üvölteni kezdett.

– NÉGY? A LOPÓTÖKÉRT? NÉGY!!! Hát nézd meg, ez legalább tíz sékelt ér!

– De az előbb ideadtad nekem ingyen.

– Eeegen. De megér vagy tizet!

Ebben a pillanatban felhangzott a katonák trappolása. Brájen elfehéredett.

– Jól van, jól van – egyezett bele mindenbe, és még adott pénzt az árusnak.

– Nem, nem, nem ér meg tízet. Nyilván vitatkozni fogsz. Lopótökös, adj egy ötöst! Ahá, nem halunk éhen…

De Brájen már ott szlalomozott a tömegben, egyre távolodva a rá vadászó katonáktól. Végre.

Metiesz otthonában, a J.N.F. főhadiszállásán, Redzs és társai nekiültek összegezni a Mrs. Pilátus-akció eredményeit. Szten sorolta a halottakat, az írnok írta, Redzs bólogatott.

– Dániel. Jób. Józsua. Bírák és Brájen…

– És Brájen – bólintott Redzs. – Én azt javaslom, hogy mind a hét ex-testvérünket vegyük előjegyzésbe próbaidőre, mint ügyünk mártírjait.

– Csatlakozom, Redzs – mondta meghatottan Szten.

– Köszönöm Loretta, kedves tőled – nyugtázta a vezér, majd emeltebb hangon elmondta az itt következő fennkölt szavakat: – TESTVÉREIM! Ne csüggedjen szívünk! Ez a totális katasztrófa nem a vég! A KEZDET! Az ő hősies haláluk egybeforraszt minket!

A pillanatnyi ünnepélyes csöndbe Metiesz hangja hasított bele.

– Riadó!

Bújás. Mindenki a helyére. Redzs az asztal alá, Szten feje a megszokott lepel mögé. Nyílik az ajtó, és Brájen lép be, rajta vörös színű álszakállban (tizenhatért, plusz egy lopótök tízért).

– Helló! Metiesz! Redzs!

– Tűnj el! – szólt ki az asztal alól Redzs, majd innen is, onnan is hallatszik.

– Kopj le! Takarodj innen!

– Húzz el!

Nem hiába óvják, dörömbölés hallatszik az ajtón. Egyetlen hely marad, az erkély. Brájen hamarjában kibújik az ajtót jelképező mocskos rongy alatt az ingatag tákolmányra. Az emeletnyi mélységből foszlányokban felhallatszik a “Könyvek-projekt” munkatársainak kántálása.

– Hatalmas fenevad lesz fekete fülekkel…

“…az unokatestvére szamarát, és előhozza a szomszédból…”

– Hályogos a szemem, nem látok – nyomja a sztenderdet Metiesz és megy az ajtóhoz.

Az ajtóban jelentős létszámú eszkort élén a nyelvész centurió magasodik.

– Te vagy az, Metiesz?

– Igen.

– Okunk van feltételezni, hogy a Názáreti Brájent rejtegeted, a Júdea Népe Front egyik körözött tagját.

– Én nem. Én csak egy szegény öregember vagyok. Nincs időm törvényszegőkre. A lábam már őszül, a fülem kérges, a szemem is hajlott és púpos.

– Kuss! Ostoba civil! Katonák, házkutatás!

Az eszkort bezúdul az ajtón, kivont karddal, katonásan. I-II, I-II, I-II, ahogy kell, egyszerre lépve. A centurió kint tartja Metieszt egy kis puhításra.

– Tudod te – kérdi fenyegető hangon -, mi jár egy ismert bűnöző rejtegetéséért a római törvények értelmében?

– Nem.

– Kereszthalál.

– Ó!

– Kínos, mi?

– Van rosszabb is – feleli hetykén az öreg.

– Hogy érted azt, hogy van rosszabb is?

– Hát…, ha mondjuk leszúrnak.

– Leszúrnak? – A tiszt megvetően legyint. – Az egy pillanat. A kereszthalál órákig tart. Az egy SZÖRNYŰ, LASSÚ KÍNHALÁL!

– De legalább a szabad levegőn vagy.

– Aberrált – szűri a foga között a tiszt.

Az eszkort csattog kifelé. I-II, I-II, I-II, ahogy kell.

– Uram! Nem találtunk semmit.

– Azért ne aggódj! – fordul a parancsnok, arcán némi csalódottsággal Metieszhez. – Nem most voltunk itt utoljára, perverz!

– Nagyorrú! – feleli rögtön az öreg, de szerencséje van, a centuriónak indulnia kell távolodó legényei után. Metiesz gyorsan belép a szobába.

– Hú, ez meleg volt – oldja fel a rejtőzködési parancsot.

Sorban előbújik mindenki, és Brájen is bejöhet az erkélyről.

– Sajnálom, Redzs – fordul esdeklőn a vezérhez.

– Ó. Ő sajnálja! Idehozza az Ötödik Légiót a főhadiszállásra, és sajnálja. Jó. Nincs semmi baj Brájen. Ülj le! Egyél kekszet! Érezd magad otthon, TE KAKA! TE SÖTÉT AGYÚ KROKODIL!

Ám a vezéri szózatot újabb dörömbölés szakítja meg. Bújás… erkély…

“…a sáskának formája pedig hasonló…”

Metiesz megy.

– A lábaim öregek és bénák, a két fülem lekonyul…

– Van egy hely, ami kimaradt – világosítja fel a centurió, és int a katonáknak. Mire azok I-II, I-II…

– Én csak egy szegény öregember vagyok. A szemem gyönge, a lábam ócska, az orrom lestrapált…

– Láttál már valaha keresztre feszítést?

Metiesz vigyorog. Könnyedén.

– A keresztre feszítés sima ügy.

– Ne mondj már ilyet!

Az eszkort büszkén viharzik kifelé, az őrmester mutatja a végre meglelt bűnjelet.

– Ezt a kanalat találtuk.

– Bravó őrmester! – dicséri a parancsnok, majd jelentőségteljes arckifejezéssel Metieszhez fordul. – Visszajövünk. Flúgos!

Metiesz belép az ajtón. Az illegálisok kezdenek előbújni. Brájen bedugja a fejét, de már rántja is vissza, mert újabb dörömbölés hallatszik. Még hallja Metiesz hangját “Nem adtál időt nekünk elbújni”, aztán zuhan.

Az erkély leszakadt.

~ Szerző: helikon7 - 2009 december 13.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

 
%d blogger ezt kedveli: