Monty Python – Brian élete (14. rész)

A J.N.F. vezetősége eltökélt arckifejezéssel nyomult előre a város széle felé. Ék alakban haladtak. Ez nagyon praktikus volt a tömegben.
A katonák rögzítették Brájent. Zöttyenés, és már ott is állt, illetve feszült a helyén.

– Látod? Fönn már nem is olyan rossz – szólította meg a jobboldali feszület-szomszéd.

Brájen felismerte benne az orrok méretének elkötelezett kutatóját.

– Kiszabadítanak, nem? – folytatta a sorstárs.

– Most már egy kicsit késő – feszengett Brájen.

– Nem, ne hidd! Van néhány napunk. Rengeteg időnk van. Azalatt kiszabadítanak.

– Igen?

– Persze. Engem a bátyám mindig kiszabadít. Ha húsz percnél tovább kibírja dugás nélkül.

– Mi?

– Örökké nyomja! Hol alul van, hol fölül, mint az Asszír Birodalom. Helló! Azt hiszem, jön a családod.

A világ leendő urai (öt éven belül) harcos elszántsággal léptek a kereszt elé.

– Redzs! – rebegte hősünk, és megnyugodott. – Hát mégis…

– Helló, Brájen testvér! – köszöntötte a vezér.

– Kösz, hogy eljöttél, Redzs!

– Nos, úgy fair – kezdte Redzs -, ha rögtön tisztázzuk Brájen, hogy mi nem a szabadító különítmény vagyunk. Felkértek arra, hogy olvassam föl neked a következő állásfoglalást, a mozgalom megbízásából.

Papirusztekercset vett elő fekete ruhája redői közül, és hangosan olvasni kezdett.

– Mi, a Júdea Népe Front, zárójel, tisztjei, zárójel bezár, ezennel kifejezzük neked őszinte, meleg fivéri és nővéri üdvözletünket ma itt, mártírrá válásod alkalmából.

– Mi? – Brájen már jött volna lefelé, ezek meg itt…

– Halálod mérföldkő lesz szülőföldünk felszabadításáért folyó szakadatlan küzdelmünk útján! Amit római imperialista agresszorok ellen vívunk, akik létrehozták a csatornarendszert, gyógyászatot, utakat, oktatást, borkultúrát és a többi római találmányt, ami jobb létet biztosít a zsidó férfiaknak, nőknek és hermafroditáknak. Aláírás a J.N.F. megbízásából satöbbi…

A vezér összetekerte a papiruszt, és újra hősünkre nézett.

– Szeretném kifejezni személyes csodálatomat mindazért, amit értünk tettél, Brájen, és ami most nyilvánvalóan nehéz perceket okoz neked.

– Redzs! Most mit fogtok csinálni? – kiáltotta Brájen kétségbeesetten.

– Viszlát, Brájen. És köszi – szólt Redzs, és valamennyien a halántékukhoz emelték jobb öklüket.

Felemelő pillanat volt. Nekik.

– Oké, Brájen – kacsintott rá Frenszisz -, fel a fejjel!

– Szép munka volt fiú! – dícsérte Szten távozóban, és a többiek után indult. Valamivel távolabb megálltak, de Brájen csak foszlányokat hallott a beszélgetésből. Aztán Redzs hangját hallotta: “szavazzunk!” Mind feltartották a kezüket. Aztán felé fordultak, és… dalra fakadtak emígyen, hogy…
Mert ő egy igazi mártír,
Mert ő egy igazi mártír,
Mert ő egy igazi mártír,
Ki mindig oly vidám!
– Ki mindig oly vi… – folytatta Szten, de Redzs jelezte neki, hogy nem ez jön, és tapsolni kezdett. Aztán megfordultak…

– Szemétládák! – kiáltott utánuk Brájen. – Szemetek!

– Hol van a Názáreti Brájen? – toppant eléjük a centurió az eszkorttal.

– Átkozott, rohadt szemétládák! – Brájen most semmi másra nem tudott figyelni.

– Parancsom van rá, hogy szabadon engedjem.

– MOCSKOS DISZNÓK!

– Én vagyok Názáreti Brájen! – jelentette ki a jobboldali feszülő-társ.

– Mi? – Brájen csak most figyelt fel az események alakulására.

– Igen – erősítette meg a másik -, én vagyok Názáreti Brájen.

“Van Isten”, gondolta a centurió, és kiadta a parancsot.

– Szedjétek le!

– Én vagyok Názáreti Brájen! – hallatszott kissé távolabbról is.

– Én vagyok Brájen!

– Én vagyok Brájen!

– Én vagyok Brájen!

Brájen csak kapkodta a fejét. Azért ő is megkockáztatott egy énvagyokbrájent.

– Én vagyok Brájen! – kiáltotta az úr, aki a nemzetek szerinti külön megfeszülés mellett kardoskodott az imént. – És a nejem is!

– Én vagyok Brájen! – próbálkozott Brájen újfent, de a tiszt már döntött.

– Engedjétek le! – mutatott az első jelentkezőre.

– Nem! – tiltakozott amaz, de szedték lefelé kegyetlenül. – Én csak vicceltem! Nem én vagyok Brájen! Én nem vagyok Brájen! Tegyetek vissza! Hagyjatok! Én csak marháskodtam! Csak vicc volt! Én nem ő vagyok! Csak hülyültem! Tegyetek vissza! Hülye rómaiak! Nem értik a tréfát…

Hangja egyre távolodott, ahogy a légionáriusok elvonszolták.

A kereszthalál osztag századosa közömbösen szemlélte az eseményeket, mintha azt mondaná magában: úgyis visszakerülsz ide előbb-utóbb, te hülye.

Hirtelen trombita harsant. Valamennyien felkapták a fejüket. A százados értetlenül meresztette szemét egy közeli dombtetőre, ahol ebben a pillanatban marcona páncélos harcosok jelentek meg.

– A Júdeai Nemzeti Front! – hallatszott a rémült kiáltás, és a százados már értett mindent. Azonnal futni kezdett. Katonák, csatlósok, segédek mindent eldobálva menekültek.

– ITT A JÚDEAI NEMZETI FRONT!!!

– Utánam! Roham! – kiáltotta a páncélosok vezére, és a harcosok kivont karddal leözönlöttek a dombról.

Brájen mosolygott. Hol a menekülőket nézte, hol a támadókat. “Ezek igen”, gondolta, ezek tudják, hogy mit csinálnak. Lehet, hogy ezekhez kellett volna csatlakoznia? Most már mindegy. Fő, hogy vége. Hazamegy, eszik egy kis maceszt, aztán meglátja…

A támadók odaértek alá. A parancsnok bíztatóan nézett Brájenre.

– Mi vagyunk a Júdeai Nemzeti Front – jelentette ki harsány hangon – ELIT ÖNGYILKOS ALAKULATA! Öngyilkos alakulat! Támadás!

Az alakulat katonái kinyitottak egy kis ablakocskát mellvértjükön, és tökéletes pontossággal szíven szúrták magukat. (Hát ez már… Azannya! – a szerző)

– Megmutattuk nekik… – hörögte még a parancsnok, aztán eldőlt ő is.

Brájen nem jutott szóhoz egy pillanatig, aztán ahhoz legalább hozzájutott.

– A hülye buzik! – csóválta a fejét értetlenül.

Judit tűnt fel a városkapuban, és Brájen felé rohant.

– Brájen! Brájen! Brájen! Brájen!

– Judit! – mosolyodott el Brájen immár teljesen megnyugodva. Megint megismerték egymást tehát. Bár Judit Brájent négyszer annyira.

– Fantasztikus vagy! – mondta a lány szerelmes lelkesedéstől áthatott hangon – Redzs elmagyarázott mindent, és azt hiszem… – itt elérzékenyült egy pillanatra -, nagyszerű amit csinálsz. Köszönöm Brájen. És sosem felejtlek el!

Megfordult és elfutott.

– Auuú! – nyüszített Brájen. De még nem volt vége.

– Szóval itt henyélsz? – rikácsolta egy jól ismert hang. – Tudhattam volna, hogy csakis így végezheted! Ha belegondolok, hogy mennyi szeretetet és törődést pazaroltam rád! Hát így kell elbánnod szegény, öreg, beteg anyáddal, mikor fél lábbal a sírban van? Csak annyit mondok, rajta, feszítsenek meg! Engem nem érdekel! FESZÜLJ MEG!

Brájen elkeseredve nézett fürgén távolodó felmenője után. Egyre halkabban jutott el hozzá az anyai szó…

– Ezek a mai fiatalok! Csak a szex, a szipó, mi lesz ennek a vége?!

~ Szerző: helikon7 - 2009 december 23.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

 
%d blogger ezt kedveli: