Western Digital – Caviar 11200

A minap már volt némi elhajlásom a vinyóboncolás felé, de idő hiányában elmaradt a dolog. Ám mikor, ha most nem. A húsvéti lóti-futit inkább kihagyom és visszatértem a témához. De ezúttal nem a 850MB-os Western Digital lesz az áldozat, hanem nagyobbik testvére, – ami egyébként az egyik első volt a WD kínálatában az 1GB fölötti winchestereknél -, a WD Caviar 11200.

Ez már kemény 1,2GB adatot tárolt, ami azidőtájt tetemes kapacitás volt.

Ami érdekes, hogy az elektronika 2,1GB-ra is képes volt. Magyarán a BIOS-t megváltoztatva képes volt a megnövelt kapacitású vinyók működtetésére is.

Mindenki azt tartja, hogy a winchesterek hermetikusan elzárt, pormentes környezetet tartalmaznak belül. Ezt megcáfolandó ezen a vinyón gyárilag van négy lyuk. No nem a szellőzés miatt. A légnyomás kiegyenlítés okán.

Mind a hét csavar szolgálatkészen ugrott ki a helyéről.

Dicséretes az a részletekbe menő magyarázat, ami a dobozfedőn fogad. Bizony volt idő, amikor jumperelgetni kellett ezeket a jószágokat. Meg nem csak ezeket. Alaplapokat, hangkártyákat, modemkártyákat, stb. Még nem volt sehol a PnP. De nem is volt annyi hardware konfliktus, mint a Pnp kezdeti időszakában. És csak szakik fogtak hozzá IRQ-kat, DMA-kat meg portokat bejumperezni.

A fedél alatt nincs semmi meglepő.

Talán csak annyi, hogy ez egy low-cost, magyarán „olcsó” vinyó, amiben a lehetséges három helyet, csak egyetlen tányér árválkodik.

Egy tányér és két fej… A másik odaát van.

És itt a porfogó, ami a iménti négy lyukacska mögött volt. A forgó tányérok ezen a szűrőn át húztak levegőt a dobozba. De mielőtt darabjaira bontanám ezt kiszolgált winchestert, még egy utolsó menet következik. Annál is inkább, mert a számítógép BIOS-a ugyan rendes paraméterekkel felismeri, viszont bootláskor merevlemez hibát jelez és csak F1-el lehet elindítani a floppyról a oprendszert. A SpeedStor is helytelenül ismeri fel, noha manuálisan be lehet vinni a valós CHS adatokat, ám mégis csak 212MB-osnak látja a vinyót. Ezért minden szívfájdalom nélkül bontom darabjaira. De most következzék a hattyúdal.

Ez meglehetősen hangosra sikeredett. Tény, hogy a WD csak az utóbbi időben tanult meg csendes winchestereket gyártani.

De lássuk azt a 2,1GB-os elektronikát.

Ezeken a tüskéken át tartja a kapcsolatot a doboz belvilágával. Itt kommunikál a fejekkel és vezérli a fejmozgató mágnest.

Jókora IC-k. Anno még itt tartott a miniatürizálás.

Cirrus Logic. De sokféle IC-t gyártottak.

ST! Ez vajon mi lehet? Szerintem a Seagate Technology. Nocsak-nocsak a WD a nagy konkurens chipjeit használta.

Ez már Western Digital Chip.

De lám még egy ST. Ebben csücsül a BIOS. Azért a WD-nak volt mit tanuljon a nagy öregtől.

Egy Intel chip.

És négy aranyos érintkező, ami keresztül a tányérforgató motorvezérlés történt.

Egy fontos szám. V701. Ez a BIOS verzióra utal. Bizony itt sok probléma akadt, mikor az egyes vinyók között az vezérlőelektronikát cserélgettem egykoron, hogy a tisztelt ügyfélnek az adatait vissza lehessen menteni az elhalt winchesterről.

És még egy érdekes adat. Ritka az, mikor egy számítástechnikai terméken pontosan fel van tüntetve a gyártás dátuma. 1997 június 10. és 1,2 GB. Erre azért emlékezzünk. 13 év alatt ez az érték az 1000, jobban mondva a 2000-szeresére nőtt.

Sankó, azaz Sankyo. Jó kis motorokat gyártott.

Mi lesz, ha ezt leveszem? Elhagy a garancia. Ugyan, hol van az már.

A tányér másik oldala látszik csupán. De mi célt szolgált ez a nyílás?

Nézzük a másik oldalt. Ha ezt a csavart kiveszem, akkor közelebb jutok a fejmozgató mágneshez.

Kivettem, meg a mellette levő két másik csavart is, amelyek a túloldalon az elektronikus panel tüskéit illesztő foglalatot tartotta.

Ez a csavar pedig a kar tengelyét rögzíti. De hiába bontom ki. Míg a mágnest szét nem szedem, addig nem sokat érek vele.

A mágnes kengyele rövid feszegetés után megadta magát.

Így előbukkant az a tekercs, amelyik a fejpozicionálást végezte. Az erős mágneses tér és a tekercsben keringő áram által létrehozott indukált mágneses tér mindig egyensúlyban volt. Hol itt, hol ott, ahogy az áram értéke meghatározta. Nagyszerű és egyszerű találmány. Majd egyszer szétbontok egy MFM-es vinyót. Tanulságos lesz megnézni annak a fejmozgató megoldását.

De hiába szedtem le a mágnes-kengyelt, a kart még mindig nem sikerül kiszabadítani. Ezért a tányért is le kell bontani.

Mivel ezekhez a csavarokhoz nincsen megfelelő dávid-csillagos kulcsom, ezért az egyik csavarhúzót reszeltem meg, hogy pontosan illeszkedjen átlósan a csillagba. Ezután megedzettem, hogy mégis csak tartson valamennyire. Az edzés annyira jól sikerült, hogy az első két csavar ugyan szépen kijött, de a másik kettő bontása után a vinyó kicsit megsínylette az erőszakot.

Ez maradt a csavarbontás után.

Győzött az erősebb. Az az én.

Mert ugye a csavarás nem akarta meggyőzni azt a maradék két csavart, ezért megmutattam nekik a fúrógépem. Pillanatok alatt eldőlt, hogy kinek van igaza.

Ezután már semmi sem akadályozta a tányér kiemelését.

A fedőgyűrű.

Egy távtartó gyűrű. Ha lett volna még egy vagy esetleg két tányér a vinyóban, akkor ennek a gyűrűnek a helyén forogtak volna.

Így egytányérosan pedig csak alibiként pörgött hosszú éveken át.

És lejött a tányér is. Igaz kicsit megviselten, de egy darabban.

Amúgy pedig nem is olyan merev ez a merevlemez. Hajlott az igencsak a fúrás során.

És itt a kar is a fejekkel.

Jól látszik, hogy az „alsó” fej nincs a helyén. Az bizony letörött. Lehet, hogy én voltam túl meggyőző? Bár nem hiszem, hiszen eleve már rossz volt ez a winchester.

Na jó, a kar az én szándékosságom miatt nem áll párhuzamosan. Valahogy mégis csak meg kellett fognom a tányért fúrás közben, hogy ne pörögjön.

A karon egy kis chip. Ha belegondolunk, hogy micsoda sebességgel cikázik a fej a tányér fölött, akkor lesz igazán érdekes ennek az IC-nek a mechanikai igénybevétele.

Jó, hogy nem nagy amplitúdójú mozgást végzett, hanem inkább rezgést, de akkor is elképesztő. Másrészt pedig az is feltűnik, hogy a chip bizony hat fejet képes fogadni, azaz ugyanez a chip a 3 tányéros 3.6GB-os vinyóban is szolgálhat.

Ez a kis micsoda pedig a fék, ami megakadályozza, hogy a fej a tányér tengelyéhez csapódjon.

És itt a mágnes is. Valami megdöbbentő az ereje.

Rá is rakom a kengyelt, mielőtt nekivágódna valami vastartalmú akárminek itt az asztalon.

Legvégül pedig a motor.

És mindenki együtt.

Nézzük csak mi is maradt. Az elektronikus panelt megtartom, a csavarokat is, a mágnest is, az alugyűrűt is, meg talán a tányért is. Bár ez utóbbival csak villogni lehet, de azt nagyon. A többi megy a kukába.

Azért sajnálom, hogy nincs szelektív szemétgyűjtés. Testes aludarab ez a váz. Talán valami kukázó kiguberálja.

~ Szerző: helikon7 - 2010 április 5.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

 
%d blogger ezt kedveli: